
Feliratkozás hírlevélre

Telephelyünk annak idején azzal a célzattal jött létre, hogy a Mag ICS nevéhez hűen
és magas szolgáltatási színvonalának megfelelően tudja közvetíteni cégünk termékeit és megoldásait, elsősorban a dunántúli régióban, a székesfehérvári, tatabányai, móri, stb. ipari parkokban, gyártó-, termelő üzemekben, logisztikai egységekben.
Ezen kívül képzett szakembereink és technikusi gárdánk a vonalkód-technikai eszközök
karbantartásában és szervizelésében is jártasak, időről időre elvégezve a gyártók által előírt tréningeket és továbbképzéseket, így többek között rendelkezünk a Zebra 'Authorized Service Provider', ún. ZASP minősítésével is.
KERESKEDELEM
Portfóliónkban megtalálható valamennyi termék és szolgáltatás, melyekről bővebben a megfelelő menüpontoknál tájékozódhat.
ESZKÖZKARBANTARTÁS
Jelentős partnereink legtöbbje a hardver berendezések és szoftverek szállításán, üzembe helyezésén túlmenően igényt tart rendszere működésének folyamatos fenntartására, valamint arra, hogy az esetlegesen bekövetkező meghibásodások minél kevesebb fennakadást okozzanak a folyamatos üzemben. Cégünk ezt a biztonságot folyamatos és rendszeres karbantartással, csereeszközök rendelkezésére állásával, gyors szerviz reakció idővel biztosítja.
A felhasználói rendszer sajátosságait és a speciális igényeket figyelembe vevő karbantartási ajánlataink között megtalálható minden olyan konstrukció, amely működési garanciákat nyújthat partnereink számára.
Szerviztevékenységünket bőséges alkatrész és csereeszköz készlet, szervizmérnökökből és technikusokból álló szakembergárda, jól felszerelt szerviz műhely és gépjárműpark biztosítja. Saját erőforrásainkat szerviz feladatokat ellátó, vidéki partnercégek erősítik.
Figyelembe véve, hogy a legtöbb üzemzavar nem a berendezések meghibásodásából, hanem kezelői tévedésekből fakad, az általunk kínált átalánydíjas karbantartási szolgáltatási szerződés, a fentieken kívül, nagy hangsúlyt helyez a kezelőszemélyzet kiképzésére, folyamatos oktatására és a folyamatos telefonos, vagy helyszíni tanácsadói rendelkezésre állásra. Nagy rendszereket üzemeltető partnereink legtöbbje, valamilyen formában velünk megkötött átalánydíjas karbantartási szerződés formájában biztosítja a rendszerének folyamatos üzemeltetését.
SZERVIZSZOLGÁLTATÁS
Cégcsoportunk ISO 9001:2000 minősítésű ennek eredményeként szerviz tevékenységünk és adminisztrációnk is szigorúan szabályozott és ellenőrzött. Bővítettük kollégáink létszámát, ezzel is csökkentve a várható javítási időtartamot és növelve a rugalmas, gyors helyszíni segítségnyújtás lehetőségét.
Árpolitikánkat és elszámolási rendszerünket úgy alakítottuk ki, hogy díjszabásunk pontos arányban álljon az elvégzett munkával. Az elvégzett munkát mérnöki óradíjban számoljuk el, amelyben az alapegység 0,5 munkaóra.
Amit nyújtunk:
- Eszközök garanciális javítása
- Eszközök garanciaidőn túli javítása
- Helyszíni javítás
- Alkatrész értékesítés
- Tanácsadás
- Szakértői feladatok
Szervizünkkel az eszközök garanciális és garancián túli javításán kívül különböző testre-szabható átalánydíjas szerviz-, és karbantartási szerződés konstrukciókkal állunk ügyfeleink rendelkezésére. A folyamatos üzemmenet biztosítása érdekében lehetőség van karbantartási szerződés kereten belül meghatározott számú csereeszközpark létesítésére, így a termelési folyamat hosszabb idejű megszakítása nélkül lehet a meghibásodott eszközöket kijavítani.
Beszállító partnereink folyamatos eszköz és alkatrészellátással, oktatással, javítási dokumentációkkal segítik itteni munkánkat. Szoros együttműködésünkre jellemző hogy több partnerünktől, a megfelelő tanfolyamok sikeres elvégzése után, jogosultságot kaptunk az eszközeikkel kapcsolatos teljes körű szerviztevékenység ellátására.

Kapcsolat:
Sales: Karovszky Péter
Cím: 8000 Székesfehérvár, Had u. 1-3.
Cégjegyzékszám: 01-09-942532
Adószám: 13148551-2-43
Telefon: +36 22 504 864
Fax +36 22 504 863
E-mail: karovszky.peter@magics.hu
